A (Sarki) Fűszeres….

„ …békebeli hangulatot idéző kis üzlet, főleg egy szűk mikroközösség helyi igényeinek kielégítését célozza meg. Választékában a napi bevásárláshoz szükséges alapvető élelmiszerek (pékáruk, tejtermékek, húsáruk) mellett fűszerek, édességek, olajok és egyéb a konyhában nélkülözhetetlen kiegészítők találhatóak. A jól működő fűszeres nem csupán egy vegyeskereskedés, hanem a környezetében élők, a törzsvásárlók mindennapjainak fontos találkozóhelye, ahol beszélgethetnek, információt cserélhetnek és tudomást szerezhetnek a lakókörnyezetüket és életüket érintő változásokról…”

Így szólna a definíció. A célunk pedig az, hogy megfeleljünk ennek a definíciónak. Az üzlet megnyitását hosszas előkészítés és kutatómunka előzte meg. A Szent István park tökéletes helyszínnek bizonyult, ahol mindaz megvalósulhatott a budapesti „vasaló-ház” biztosította környezetben, amit megálmodtunk.

Az üzlet választékában három termékcsoport dominál. Francia, olasz, spanyol, magyar sajtkülönlegességek, borok a világ összes jelentős bortermelő vidékéről, valamint sonka és szalámi specialitások olasz, osztrák, spanyol és magyar gazdaságokból. Elmaradhatatlan kísérője mindhárom családnak a friss pékáru, itt is keressük a hagyományost, az egyedit. Már most, pár héttel a nyitás után nagy sikernek örvend a vajaskiflink, a sós kalácsunk és a burgonyás parasztkenyerünk. A különleges igények kielégítésére való törekvésünk indokolta a kiegészítő finomságok, fűszerek, ecetek, olajok, mézek „csatasorba állítását”.

A borválaszték kialakításánál az egyediségre való törekvés volt az elsődleges szempont. Vannak természetesen átfedések más borszaküzletek kínálatával, de ez elkerülhetetlen, amennyiben valaki minőséget szeretne kínálni. Sok kötelezőnek vélt név hiányzik portfóliónkból, azért, hogy kicsiny vagy még kevés megjelenési lehetőséget kapó borászok, akik kiváló borokkal lepik meg a művelt fogyasztót, is szerepelhessenek. Figyelemre méltó a Sarki Fűszeres Champagne válogatása és Bordeaux is kiemelt szerepet kapott kiváló ár – érték arányú cru bourgeois és exkluzív grand cru classé boraival. Említést érdemel még a pálinkák, párlatok választéka, amit olyan különlegességek tesznek egyedivé, mint Szicsek János limitált palackszámú málna pálinkája, méltán híres birs pálinkája vagy az Agárdi Pálinkafőzde sörpárlata, madárberkenye pálinkája, vagy szivar aszútörköly pálinkája.

A Sarki Fűszeres nem csupán egy békebeli hangulatot sugárzó vegyesbolt, az üzlet részeként egy kis kávézó, bisztró is üzemel. Helyben fogyaszthatnak – az egyébként megvásárlásra kínált - termékekből készült friss szendvicseket, salátákat. Készítünk sajt és sonkaízelítőket, a magyar és a külföldi ízeket felvonultató tálakat. Remek olasz Vergnano kávét főzünk, frissítőként házi szörpöket, frissen facsart narancsot és limonádét kínálunk. A közvetlenül az utcára is nyitott kiszolgálópultnál a sietős vendégek kedvéért elvitelre is készítünk kávét, szendvicseket. Megrendeléseket adhatnak le nálunk kisebb összejövetelekhez ideális megoldásként kínálkozó sajt, sonka, szalámi tálakra. Nagyobb összegű bormegrendeléseket is házhoz szállítunk!

TAVASZTÓL ŐSZIG AZ ÜZLETET KÖRBEÖLELŐ TERASZUNKON IS VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET, AHOL KEDVÜKRE HÓDOLHATNAK A KULINÁRIS ÉLVEZETEKNEK. NYITVA TARTÁSUNK HÉTKÖZNAPOKON REGGEL NYOLC ÓRÁTÓL ESTE TÍZ ÓRÁIG, SZOMBATON REGGEL NYOLCTÓL DÉLUTÁN HÁROM ÓRÁIG. VASÁRNAP ÜZLETÜNK ZÁRVA TART.

Sok szeretettel várunk Mindenkit, a fűszeresek:

Nemesvölgyi Attila          Töreky Tamás          Szivós Márton